Aurél szinte minden reggel kisétált az almádi mólóra. Ott állt, tekintetével a Balatont simogatta.
Biciklijén mindig ott volt a kézzel varrt válltáska. Különleges zsebei rejtették a jegyzeteit, apró kincseit.
A fiatal költőknek, művészeknek mindig adott egy-egy gondolatot. Nem csak tanácstag volt, hanem a közösség lelke.
A Néprajzi Intézet falai között is a részleteket kereste. Veszprémben is a tudás mélysége érdekelte.
Mégis, a legemlékezetesebb a viccek iránti szenvedélye maradt. A szórakozott tudós, aki minden poénra felkapta a fejét.
Ancsika buliján, a Balzac utcában, nyolcvanon túl is aktív volt. Odament a vendégekhez, kérve egy jó viccet.
Néprajzkutatóként azonnal lejegyezte a mesélő nevét. Csak ezután engedte meg magának a nevetést.
Ez a kettősség tette őt annyira valóságossá. Apró szokásaiban élt tovább a szelleme.
