Gizella Budapesten született, de fél életét Balatonkenesén töltötte. Egy lánya született, akit rajongásig imádott.Harmincnyolc éven át pontban reggel hétkor nyitotta ki az Elektromos Művek ajtaját, hét civakodó kolléganőt tartott kordában olyan csendes derűvel, mint egy Buddha-szobor.
A munkahelyi fegyelem mögött azonban mindig ott bujkált a hamisítatlan játékosság. A gyerekeket titokban rosszalkodásra bújtogatta, majd velük együtt kuncogott a csínytevéseken.
Kenesei telkén a rózsák éppolyan gondoskodást kaptak, mint a gyönyörűen megterített ünnepi asztal. Mindig ügyelt a csinos frizurára, a szép ruhákra és a finom kozmetikumokra.
Csillogó szemmel faggatott minden látogatót, mert tényleg tudni akarta, mi foglalkoztatja őket. Az ő osztatlan figyelme páratlan ajándék volt az egész családnak.
Tizenöt éven át nem létezett számára akadály, ha a lányának kellett segítenie. Hóviharban vagy negyvenfokos hőségben is megállíthatatlanul útra kelt.
A családi látogatások végén az utolsó pillanatig kitartóan integetett Gellérthegy utca otthonának ablakából. Még kilencvenévesen is elszántan tornázott az előszobában a saját függetlenségéért.
Rendíthetetlen akaratereje és nevetése ma is irányt mutat a családnak. Jánossal közös élete a megingathatatlan összetartozás példája marad.
Judit, az unokák és a kis Álmos szívében örökké él az ő sugárzó jelenléte. Rendkívüli tartású, gyönyörűen megélt életutat és követendő példák sokaságát hagyta maga után.
Emlékéből fakadjon áldás.
