Gyermekként Petőfi és Kossuth képeit tette asztalára, kokárdát viselt. A hazafiasság már akkor áthatotta lelkét.
Korcsolyázott, táncmulatságokba járt. Bérlete volt az uszodába, operába, Nemzeti Színházba.
Alkalmazkodó lélek volt, '56 után orosz helyett németet és angolt tanított. Élete tele volt fordulatokkal, mégis mindig megtalálta útját.
Műtőstanulóból egyetemi tanár lett. Volt a Magyar Nők Demokratikus Szövetségében nevelési osztály vezető.
A Hematológiai Kongresszus titkáraként zárta pályáját.
Nem volt hivő, de talált magának egy hitet: A szabad gondolkodást, és a szocializmust. Ezzel tudta gyermekeit optimista és jövőbe vetett hittel nevelni.
Még barátai is azt a kifejezést használták a családi összejöveteleikre, hogy „Ma nálatok Kepes ház volt.” Élete végén egyetlen bánata maradt: „Csak azt sajnálom nagyon, hogy szüleim és húgom nem érhették meg, és nem élvezhették ennek a nagy, összetartó családnak az örömeit...”
